Megvillant a tiszás együttérzés a meggyilkolt kárpátaljai férfi kapcsán: „sajnos nagyon sokan halnak meg, nap mint nap” (VIDEÓ)

Riporterünk kérdése nem igazán érintette meg Porcher Áron fővárosi tiszás képviselőt.

Katonai tanács veszi át Csád vezetését az elnök halálát követően.
„Az elnök a frontvonalon, az ország területét védve vesztette életét” – jelentette be Azem Bermendao Agouna az állami televízióban, hangsúlyozva egyúttal, hogy a Nemzeti Átmeneti Tanács mindent megtesz a béke, a biztonság és a rend fenntartásáért. A katonai rádióban nem sokkal később bejelentették, hogy az elnöki feladatokat ideiglenesen katonai tanács veszi át, amelyet Mahamat Idriss Déby Itno, az elhunyt elnök egyik fia vezet. A 37 éves négycsillagos tábornok eddig az elnöki gárda parancsnoka volt.
Egyelőre nem tudni, mi okozta pontosan Déby halálát, aki hétfőn indult el, hogy felkeresse a N'Djamena által terroristának tartott lázadók ellen harcoló csapatokat azt követően, hogy a líbiai határ mentén tevékenykedő lázadók több száz kilométerre nyomultak előre a főváros felé.
A csádi választási bizottság alig egy nappal korábban jelentette be Déby győzelmét az április 11-i – ellenzéki vezetők által bojkottált – elnökválasztáson. A politikus a voksok 79 százalékát szerezte meg, és ez lett volna a hatodik mandátuma. Fő kihívója, Albert Pahimi Padacké a voksok 10 százalékát kapta. Déby 1990-ben puccsal került hatalomra, és egyike volt Afrika leghosszabb ideig hivatalban lévő államfőinek.
Csádban több fegyveres csoport is aktív, egyebek közt az Iszlám Állam terrorszervezettel vagy az al-Kaidával kapcsolatban álló milíciák is, az ellenük folytatott harcokban pedig az elhunyt elnök a nyugati kormányok fontos térségbeli szövetségese volt. Débyt ugyanakkor több bírálat érte egyebek közt az ellenzékkel szemben tanúsított bánásmódja, valamint az afrikai ország olajkészletének kezelése miatt.
(MTI)
Nyitókép: Regis Duvignau / POOL / AFP